🇭🇺 K&H számla megszüntetése

Számozott listába szedett kamaradráma, három felvonásban

Írta: Az Élet a XXI. században

I. FELVONÁS

1. Prémium Ügyfél befárad a mélyen tisztelt K&H bank egy fiókjába ahol tájékoztatják, hogy nem lehet csak úgy ukkmukkfukk megszüntetnie a számláját és elfárad. Ügyfélnek először el kell adnia az összes pénzügyi termékét a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számlájáról.

2. Ügyfelet tájékoztatják, hogy a fent nevezett tranzakciók átfutási ideje általában 3 nap, de ez lehet több is és kevesebb is, pontosan nem lehet tudni. Ügyfél számlájának megszüntetéséről csak ez után lehet szó.

3. Mivel Ügyfél számláját a hivatalosnak számító baráti látogatás alkalmával nem lehet megszüntetnie így a körülmények ellenére rendkívül szimpatikus bankos kolléga javaslatára a zinterneten tervezi eladni fent nevezett befektetéseit mer úgy ócsóbb mint a bankfiókban személyesen eladási megbízások garmadáját adnia.

4. Ügyfelet tájékoztatják, hogy ha esetleg lenne olyan fent nevezett befektetése amit a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján valamiért nem tudna eladni akkor ismét be és el kell fáradnia a mélyen tisztelt K&H bank egy fiókjába.

5. Ügyfélnek egy kivételével sikerül eladnia az összes fent nevezett befektetését a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján keresztül, pontosabban eladási megbízást adnia rájuk.

6. Ügyfél befárad az állandó lakhelyéhez legközelebb eső mélyen tisztelt K&H bank egy fiókjába ahol tájékoztatják, illetve nem, hogy az 1, azaz egy darab fent nevezett pénzügyi termékét miért nem tudta eladni a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján keresztül.

7. Szerencsére Ügyfél korábban rögzítette elektronikus aláírását így fél köbméter papír kinyomtatása és aláírása nélkül sikerül eladnia fent nevezett egy, azaz 1 darab befektetését, illetve eladási megbízást adnia rá.

8. A tranzakció átfutási idejével kapcsolatban Ügyfelet tájékoztatják, hogy alkalmanként nézzen rá a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számlájára a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján, de egy héten belül biztosan lezárul majd.

9. Ügyfél alkalmanként megtekinti befektetési számlájának egyenlegét a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján és azt tapasztalja, hogy befektetésihez ugyan nem fér már hozzá de azok ellenértéke még nem érkezett meg a számlájára.

10. Ügyfél megpróbálja józan paraszti ésszel kisilabizálni, hogy mikor zárulnak majd le a fent nevezett tranzakciók de ezzel kapcsolatban csak egy fejléc nélküli táblázatot talál a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján, amely két dátumot tartalmaz. Az egyikről sejteni véli, hogy az az eladási megbízás leadásának, pontosabban a mélyen tisztelt K&H bank által történt befogadásának dátuma. A másik szerény véleménye szerint a teljesülés dátuma, de ez mintha nem lenne összhangban a befektetési számlájának egyenlegével.

11. Ügyfél próbál nyugodt, frusztrációktól mentes kispolgári életet élni így nem firtatja tovább eladási megbízásainak és befektetési számlája egyenlegének viszonyát.

12. Ügyfélnek az a gyanda sanúja, hogy a bank napokon keresztül ingyen használja Ügyfél pénzét, de a nyugodt életre való törekvés jegyében Ügyfél ezt a gondolatot elhessegeti.

13. Ügyfél vár.

SZÜNET

15. Ügyfél még mindig vár 12-ből 3 darab eladási megbízásának teljesülésére. Ügyfél saját könyvelése szerint a mélyen tisztelt K&H bank által kezelt befektetési portfóliójának értéke 17 451 Ft, azaz tizenhétezer négyszázötvenegy forinttal csökkent egy hét alatt.

II. FELVONÁS

16. Ügyfél befektetéseinek ellenértéke megérkezik a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számlájára.

17. Ügyfelet K&H-járásának első stációjánál tájékoztatták, hogy a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlájának megszüntetése érdekében a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számlájáról pénzét utalja át a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett folyószámlájára és hogy e szent cél érdekében majd rögzítenie kell a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett saját folyószámláját mint befektetési partner számlát.

18. Ügyfélben tudatosul, hogy a fenti mondat minden szavának súlya és jelentősége van és rendkívül elröstelli magát, hogy nem fordított kellő figyelmet és alázatot a mélyen tisztelt K&H bank jeles képviselőjének instrukcióira.

19. Ügyfél flegma hozzáállásának első jele, hogy a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján egyből a tranzakciók környékén kezd matatni ostobán feltételezve, hogy a partner regisztrációt el lehet végezni a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján indított tranzakció részeként. Nem lehet. Nyilván.

20. Ügyfél kérlelhetetlen vaslogikával, tudatos és következetes össze-vissza kattintgatás után megtalálja a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján a partnerek kezelésére hivatott oldalt.

21. Ügyfél naivitásáról tanúskodik az a feltételezése, hogy a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján nem kell majd bepötyögnie a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett saját folyószámlájának sok számjegyű számlaszámát, hanem azt majd a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálja opcióként fel fogja ajánlani, mint rendkívül valószínű partner számla.

22. Ügyfél azt a hibát követi el, hogy simán csak partner és nem befektetési partner számlaként rögzíti a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett folyószámláját, ahová ugye kis pénzecskéjét kell utalnia a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számlájáról, így Ügyfél első átutalási — illetve ezt talán átvezetésnek nevezik — próbálkozása fiaskóval zárul.

23. Ügyfél bepötyögi, illetve az utóbbi pár évtized számítástechnikai vívmányainak köszönhetően bekopipésztezi a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett folyószámlájának számlaszámát a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján, először mint partner számla, majd kolosszális hibáját felismerve mint befektetési partner számla.

24. Pár vakvágányra futás után Ügyfélnek sikerül átvezetnie pénzét a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számlájáról a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett folyószámlájára.

25. Ügyfélnek sokadszori nekifutásra sikerül partnerként rögzítenie saját Gránit Banknál vezetett számláját a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján, ahová szeretné valahogy kimenekíteni pénzecskéjét a mélyen tisztelt K&H bank karmai közül. Ügyfél képtelen felidézni ezen folyamat minden részletét, de arra határozottan emlékszik, hogy sokszor kellett azonosítania magát a mélyen tisztelt K&H bank mobil alkalmazásának segítségével egy utalási partner rögzítése kapcsán és hogy egy számlaszámnak több formátuma is van és nagyon nem mindegy, hogy a mélyen tisztelt K&H bank internetes portáljának számlaszám bevitelére szolgáló mezőinek melyikébe milyen formátumban írja, illetve az utóbbi pár évtized számítástechnikai vívmányinak köszönhetően kopipésztezi be a kívánt számlaszámot a jóhiszemű állampolgár.

26. Ügyfél elismeri, hogy a számlaszám mizéria lehet, hogy nem Gránit Bank számlájának hanem a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett ilyen és olyan számláinak partnerként való regisztrációja közben esett meg.

27. Ügyfélnek van szoftverfejlesztési és menedzsment múltja. Ügyfél ezen levetkezett alteregói elkezdenek φ szögsebességgel pörögni sírjaikban valamelyik alternatív valóság valamelyik dimenziójában.

28. Ügyfélnek egy Váncsa Istvánhoz intézett, a Beszélő kockák podcast-ba való meghívás tárgyában elektronikus levélben bitekbe vetett sorai jutnak eszébe, miszerint:

Mielőtt megkeresésem tárgyára térnék szeretném megköszönni az anno a Számítástechnika lapban megjelent “README.***” írásait. Informatika szakos Műegyetemistaként minden hónapban nagyon vártam ezen cikkeit. Akkoriban bevallom majdhogynem kizárolagosan egy kicsit szakbarbár környezetben és társaságban voltam, ahol számítástechnika témában többek között az objektum orientáltság, a rekurzív függvények és processzorok lelki világa volt a fő beszédtéma és oly kevés szó esett arról, hogy mindez mit jelent a felhasználók számára. Az Ön cikkei segítettek megfogalmazni a választott szakmám valódi célját saját magam számára: a számítástechnika feladata a felhasználók, tágabb értelemben az emberek életének könnyebbé tétele. Az írásokból azóta is sok szófordulatra emlékszek (“vi, a megrögzött Unix guruk rettentő szerszáma”, remélem pontosan idéztem) illetve pár évente újraolvasom őket a “A szállodai minibár földerítésének fontosságáról” című gyújteményben.

29. A folyamat ezen fázisában Ügyfél már Szentírásként próbálja felidézni és követni a mélyen tisztelt K&H bank jeles képviselőjének instrukcióit, aki meghagyta neki, hogy hagyjon némi pénzt a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett folyószámláján mielőtt megszünteti azt. Ügyfél kicsit remegő gyomorral csak remélni meri, hogy kellő mennyiségű hivatalos magyar fizetőeszközt hagy a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett, megszüntetésre váró folyószámláján.

30. Ügyfél kicsit tétován és remegő kézzel rákattint a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett folyószámlájáról a Gránit Banknál vezetett folyószámlájára történő, remélhetőleg megfelelő összegű átutalását remélhetőleg véglegesítő gombra.

31. Ügyfél átutalása megérkezik a Gránit Banknál vezetett számlájára.

32. Ügyfelet ügyinek hirtelen és váratlan kedvező alakulása arra sarkallja, hogy azon nyomban száguldjon a mélyen tisztelt K&H bank jeles képviselőjének szent szavaival összhangban a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjába, nem nyitvatartási, hanem pénztári nyitvatartási időben — ebédszünet 12:00 és 13:00 között — de a mélyen tisztelt K&H bank internetes portálján még nem látja a tranzakciójához tartozó átutalási díj/jutalék/adó/sarc bevasalását tanúsító bejegyzést és szívét jeges félelem tölti el, hogy ez esetleg akadálya lehet a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlájának a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjában történő megszüntetésének.

33. Ügyfél végül úgy dönt, hogy a sikeres átutalás szent napján nem fárad be és el a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjába mert úgy ítéli meg, hogy a mélyen tisztelt K&H bank ügyintézési folyamatából a napi egészségügyi határértéket meghaladó dózist kapott. Amúgy az átutaláshoz kapcsolódóan várt átutalási díj/jutalék/adó/sarc sem vonódik le Ügyfél a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlájáról a szent nap szent banki tranzakciós időszakának végéig. Ügyfélnek az a gyanda sanúja, hogy a mélyen tisztelt K&H bank ezt az összeget az éj leple alatt fogja leemelni Ügyfél a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlájáról.

III. FELVONÁS

34. Bár ez furcsán hangozhat, Ügyfél reggel örömmel konstatálja, hogy az éjszaka folyamán a mélyen tisztelt K&H bank Ügyfél a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számláját a várt tranzakciós összeggel megterhelni el nem mulasztotta. Ügyfél egyrészt azért örül a dolgok ilyetén alakulásának, mert ez lehetőséget biztosít számára, hogy újabb kísérletet tegyen a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlájának megszüntetésére a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjában, másrészt a tranzakció lezárt voltának köszönhetően Ügyfélnek nem kell szembesülnie a Turing-gépek megállási problémájával, harmadrészt ez a tranzakció kevesebb, mint egy nap alatt materializálódott, negyedrészt pedig Ügyfél abban a hiú ábrándban ringathatja magát, hogy ha nem is minden, de néhány jóslata bejöhet és nem lesz minden mindig úgy mint az elmúlt héten volt.

35. Ügyfél lezuhanyozik, felveszi ünneplő, tisztának mondható farmernadrágját, szokásával ellentétben póló helyett inget ölt magára, kapucnis helyett kapucni nélküli pulóverbe bújik és a kevésbé koszos cipőjét felvéve reméli, hogy körülményeihez és lehetőségeihez képest méltó módon tudja majd prezentálni magát a mélyen tisztelt K&H bank Prémium Ügyfeleként az állandó lakhelyéhez legközelebb eső a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjában, pénztári nyitvatartási időben és nem nyitvatartási időben, nem ebédidőben esedékes megjelenésekor, ahová és amikor épp indulni készül. Megborotválkozni azért nem borotválkozik meg, mert azt nagyon útálja.

36. Ügyfél odáig ragadtatja magát, hogy minden határon túli spúrsága ellenére 1, azaz egy darab BKV jegyet is tervez felhasználni a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjának mielőbbi felkeresése céljából. Ügyfél ezt azért teszi, mert érezni véli magán a Stockholm-szindróma bizonyos tüneteit és ettől az érzéstől szeretne mihamarább megszabadulni. A hadművelet — ha sikerül — után gyalogszerrel tervez visszavonulni állandó lakhelyére. Ezt már nem spúrságból teszi, hanem mert sejteni véli, hogy egy kicsit majd szellőztetnie kell a fejét.

37. Ügyfél Stockholm-szindrómájának minden vélt és valós tünete elszáll amint belép a mélyen tisztelt K&H bank Ügyfél állandó lakóhelyéhez legközelebb eső pénztárral rendelkező fiókjába jóval az ebédszünet előtt, ugyanis ott pokoli hőség uralkodik és rengetegen várakoznak. Ügyfél fejében reális lehetőségként merül fel, hogy a várakozó ügyfelek számossága miatt ügyének elintézése komoly késedelmet szenvedhet, esetleg még a szent pénztári nyitvatartási idő ebéd előttre kitűzött keretéből is kicsúszhat. Ebben az esetben Ügyfélnek az egészségügyi határértéket nagyságrendekkel meghaladó ideig kéne a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező izzó fiókjának ε sugarú környezetében tartózkodnia a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlája megszüntetésének rendkívül megterhelő gondolatával a fejében. Ügyfél úgy ítéli meg, hogy ezen esemény bekövetkezésének valószínűsége kicsi, következményi viszont beláthatatlanok. Mindegy, evvan.

38. Ügyfél az erre a célra szolgálatba állított masinából kér egy Prémium Ügyfél ügyes-bajos dolgainak intézésére beváltható sorszámot.

39. A Zemberek, Ügyfél sorstársai semmibe meredő tekintettel várakoznak a rekkenő hőségben. Ügyfél kb. fél percig képes elviselni a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjában uralkodó hőmérsékleti viszonyokat és rendkívül szemfülesen felfedezi, hogy a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjának bejárati ajtaja nyitva áll — vélhetően a fent említett állapotot enyhítendő céllal — és a nyitott ajtón keresztül pont rá lehet látni arra a képernyőre, amely majd tudatni fogja Ügyféllel hogy kihúzták sorszámát és akcióba léphet.

40. Miközben Ügyfél a kinti kellemes időben, a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjában levő kijelzőre be-bepillantva várakozik észreveszi, hogy a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjának ajtaján egy odacelluxozott úgynevezett gumibugyiban helyet foglaló A4-es papírlapon a következő irodai nyomtatóval előállított felirat ékeskedik:

NYITVA
(Az ajtót erősen kell húzni)

41. Ügyfél a várakozás perceit elütendő e felirat térbeli és időbeli elhelyezkedésén mélázik, valamint próbálja azt szintaktikailag és szemantikailag elemezni. Hiányolja a mondat végéről az írásjelet és megkísérli fejében reprodukálni előállításának körülményeit.

42. Vélhetően Ügyfél Prémium Ügyfél volta miatt hamar sorra kerül így elemzését nem tudja befejezni, csak addig a gondolatig jut el, hogy a mélyen tisztelt K&H bank nem árul zsákbamacskát.

43. Ügyfél befárad a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjának a mélyen tisztelt K&H bank Prémium Ügyfeleinek fogadására hivatott szobájába, ahol szerencsére a normálishoz közelítő klimatikus viszonyok a meghatározóak az ügyfelek várakozására és a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókja alkalmazottai többségének munkahelyéül szolgáló helyiséghez képest.

44. A mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjában a mélyen tisztelt K&H bank Prémium Ügyfelekkel foglalkozó alkalmazottja közli Ügyféllel, hogy rossz helyen jár, mert a mélyen tisztelt K&H bank által vezetett számláját a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjának pénztárában tudja megszüntetni.

45. Ügyféllel hatalmasat fordul a világ. Igaz, minden igaz. Egy a mélyen tisztelt K&H bank által vezetett számla megszüntetésének folyamata hajszálpontosan úgy zajlik ahogy azt a mélyen tisztelt K&H bank a körülmények ellenére rendkívül szimpatikus kollégája felvázolta Ügyfél számára a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral nem rendelkező fiókjában a mélyen tisztelt K&H banknál vezettet számlájának megszüntetésre tett első kísérlete alkalmával, több mint egy héttel ezelőtt. A pénztárban nem csak a kifizetés történik. A mélyen tisztelt K&H bank a körülmények ellenére rendkívül szimpatikus kollégája nem azért mondta Ügyfélnek, hogy a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számláját egy a mélyen tisztelt K&H bank pénztárral rendelkező fiókjában szüntesse meg hogy ezzel megkímélje Ügyfelet a felmerülő tranzakciós költségektől. Ügyfél azon törekvése és hátsó szándéka, hogy jelen sorokat felduzzasztandó mazochizmusból és morbid kíváncsiságból alávesse magát a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlájának lehető legkacifántosabb megszüntetésének hiábavaló volt, mert végig szentül meg volt győződve róla, hogy a XXI. században egy akármilyen pozitív egyenlegű bankszámlát bármelyik banknál meg lehet szüntetni egy átutalással. Monnyuk ebből a szempontból kecske is meg káposzta is. Ügyfél folyamatos a-mélyen-tisztelt-K&H-bank-egy-pénztárral-rendelkező-fiókjábanozása is új, Ügyfél számára is meglepő megvilágításba kerül. Ügyfél bevallja, hogy ezeket költői túlzásnak szánta. Ügyfél az utóbbi időszakban több banknál szüntetett meg több számlát, de pénztárhoz csak saját elhatározásából kellett járulnia ha épp egy füst alatt készpénzhez is szeretett volna jutni és a végelszámolások összegei rendre meg is érkeztek Ügyfél egyéb, még meg nem szüntetett számláira. Többre. Többször. A dolgok jelenlegi állása szerint úgy néz ki, hogy egy a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlát valóban és kizárólag csak egy a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjának pénztárában lehet megszüntetni, pénztári nyitvatartási időben és nem nyitvatartási időben, ebédidőn kívül.

46. A mélyen tisztelt K&H bank Prémium Ügyfelekkel foglalkozó alkalmazottja elkéri Ügyfél személyazonosságát igazoló okmányait annak érdekében, hogy rá tudjon nézni Ügyfél a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számláinak adataira ha már Ügyfél nála kötött ki a pénztár helyett, majd azokat röviden tanulmányozva közli Ügyféllel, hogy 870, azaz nyolcszázhetven Ft-ot be kell majd fizetnie a pénztárban annak érdekében, hogy a 0, azaz nulla Ft egyenlegű, a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számláját meg tudja szüntetni.

47. Ügyfélnek arra a kérdésére, hogy ezen összeg kiegyenlítése megoldható-e a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett 870, azaz nyolcszázhetven Ft-nál nagyobb pozitív egyenleggel rendelkező folyószálájáról a mélyen tisztelt K&H bank Prémium Ügyfelekkel foglalkozó alkalmazottja határozott nemmel felel, majd revideálva álláspontját közli Ügyféllel, hogy ő ezt nem tudja pontosan mert nem szokott számlák megszüntetésével foglalkozni és azzal bátorítja Ügyfelet, hogy ez hamarosan ki fog derülni a pénztárban.

48. A mélyen tisztelt K&H bank Prémium Ügyfelekkel foglalkozó alkalmazottja nagylelkűen átirányítja Ügyfél sorszámát a pénztárhoz, hogy Ügyfélnek ne kelljen új sorszámért járulnia az erre a célra szolgálatba állított masinához. Ügyfél reméli, hogy ezzel az átirányítással Ügyfelet a pénztárban is Prémium Ügyfélként fogják kezelni, mert perifériás látásával azt érzékeli, hogy ott bizony még mindig ugyanaz az ügyfél ügyintéz aki Ügyfél bankba érkezésekor is ott ügyintézett.

49. Ügyfél megköszöni az ügyintézést, kellemes ünnepeket kíván, majd újra kimenekül a friss levegőre, hogy onnan tanulmányozza a sorszámokat és ügyintéző ablakokat párosító képernyőt.

50. Talán Ügyfél Prémium Ügyfél voltának, talán a vakszerencsének köszönhetően Ügyfél sorszáma gyorsan megjelenik a képernyőn.

51. Ügyfél nagy levegőt vesz és nagy svunggal elindul a pénztárhoz.

52. Ügyfél pénztárhoz vezető útját egy néni állja el megkerülhetetlenül. Ügyfél közel érezvén magát hőn áhított céljához kicsit indulatosan, de bőven az udvariasság határain belül megkéri a nénit, hogy engedje Ügyfelet a pénztárhoz járulni.

53. A néni mérhetetlen türelemről tanúbizonyságot téve sóhajt egyet és minden indulatot nélkülöző hangsúlyozással valami olyasmit mond, hogy jajj, azt hittem hogy én következek, már több mint egy órája várok itt.

54. Ügyfél rendkívüli módon elszégyelli magát. Agyában egy pillanatra felmerül, hogy maga elé engedi a nénit a pénztárnál, de ennek kivitelezését a mélyen tisztelt K&H bank ügyfélkezelési folyamatairól eddig begyűjtött tapasztalatai alapján lehetetlennek tartja, így kérlelhetetlenül folytatja útját a pénztár felé.

55. Szerencsére a pénztárban már a megszokott mederben zajlanak az események, így csak címszavakban: félreértés adódik abból, hogy Ügyfél csak a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számláját, vagy a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett folyószámláját, vagy mindkettőt szeretné megszüntetni, a két számlát egyszerre nem lehet megszüntetni, azok külön kezelendőek, és nem, Ügyfél a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett befektetési számláját valamiért terhelő 870, azaz nyolcszázhetven Ft-ot nem lehet Ügyfél a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett folyószámláról kiegyenlíteni így pár percen belül készpénz kétszer cserél gazdát. Mivel az elektronikus aláíró rendszer épp nem működik kiderül, hogy Ügyfél papírra vetett aláírása egyezik ugyan Ügyfél az utóbbi pár év valamelyikében rögzített elektronikus aláírásával, de nem egyezik Ügyfél 2008-ban, talán a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlája létrehozásakor papíron rögzített aláírásával melynek egy beszkennelt, digitális példányát a mélyen tisztelt K&H bank pénztárosa a számítógépe képernyőjen sablonként megmutat Ügyfélnek, és mivel Ügyfél többszöri próbálkozás után sem tudja reprodukálni 2008-as évjáratú aláírását a mélyen tisztelt K&H bank pénztárosa — akit ellenőriznek és számon kérhetik rajta, ha nem megfelelő aláírással ellátott dokumentumot fogad el — által is elfogadható módon így még az a szégyenteljes dolog is megtörténik, hogy Ügyfélnek a mélyen tisztelt K&H banknál vezetett számlái megszüntetése kapcsán és napján papíron új aláírást kell rögzítenie a mélyen tisztelt K&H banknál. Ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi.

56. Ügyfél képtelen besúvasztani az Ügyfél által is nehezen követhető többszörösen összetett mondataiba azt az apró momentumot ami viszont feltétlenül kikívánkozik Ügyfélből: a NYITVA (Az ajtót erősen kell húzni) feliraton kívül a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező, magából rengeteg fűtési hőmennyiséget kibocsátó fiókjának majd minden ablakát a mélyen tisztelt K&H bank Apple Pay szolgáltatását reklámozó hirdetései borítják.

57. Ügyfél műveletlensége okán nem tudja, hogy ilyen fogalom létezik-e, de SURREALISTICUS MAXIMUS.

58. Ügyfél a pénztári műveletsor végeztével megkérdezi a mélyen tisztelt K&H bank pénztárosától, hogy az épp végrehajtott cselekménysorozat után biztos, hogy megszűnt-e minden hivatalos és jogi kapcsolat Ügyfél és a mélyen tisztelt K&H bank között.

59. Miután kérdésére pozitív válasz kap Volt Ügyfél a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjának egy megfelelő nagyságú vízszintes felületén a mélyen tisztelt K&H bank pénztárosától kapott iratok összehajtogatásába kezd, majd mikor ezeket zsebre kívánja vágni onnan Volt Ügyfél paksamétába rendezett, sosem használt, a mélyen tisztelt K&H bank által kibocsátott bank- és hitelkártyái hullanak ki, melyek előkerítéséért akkor még Ügyfél felforgatta állandó lakhelyét abban a hiszemben hogy.

60. Miközben Volt Ügyfél zúgó fejjel igyekszik elhagyni a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókját az onnan áradó, épp megfelelő irányú napszél segítségét is igénybe véve, még hallja ahogy a néni, továbbra sem felemelt hangnemben az kérdezi a bankfiókba rendszeresített biztonsági őrtől, hogy hogy mennek itt a dolgok, mert ő már több mint egy órája várakozik itt.

61. Volt Ügyfél a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókja előtt szivar hiányában cigarettára gyújt, mobiltelefonjáról letörli a mélyen tisztelt K&H bank alkalmazását, erről szkrínsotot készít melyet kedélyállapota remélhető helyreállása után a kor szellemének megfelelően tervez megosztani az általa egyre ritkábban használt szociális hálókon.

62. Volt Ügyfél elindul állandó lakhelye felé gyalog, mint az állatok.

63. Volt Ügyfél jól sejtette, hogy a mélyen tisztelt K&H bank egy pénztárral rendelkező fiókjában történt látogatása után szüksége lesz egy kis friss levegőre, de úgy gondolta, hogy a jelenleginél ünnepélyesebb hangulatban lesz. Per pillanat az utóbbi percek történéseinek hatásra le van törve, mint a bili füle.

64. Volt Ügyfelet miközben furcsa hangulatban állandó lakhelye felé kóvályog az onnan kiáradó rendkívül kellemes sült kóbász illatok becsábítanak egy hentesboltba.

65. A sült kóbász Volt Ügyfél egy gyenge pontja, így mindig, minden körülmények között elfogyasztana egyet, de ezt most a jelenlegi helyzete is indokolja, miszerint Volt Ügyfél nem reggelizett és hamarosan delet üt az óra.

66. Volt Ügyfél nem hisz a fülének, amikor a rendkívül szimpatikus hentes megkérdezi tőle, hogy készpénzzel vagy kártyával szeretne fizetni, ők minden hivatalos fizetőeszközt elfogadnak.

67. A sült kóbász lakoma és a hentesboltban tapasztalt udvarias kiszolgálás hatására Volt Ügyfél kedélyállapota 180, azaz száznyolcvan fokos fordulatot vesz és azzal a határozott meggyőződéssel távozik a hentesboltból, hogy bár az élet néha kihívásokkal teli azért alapvetően szép és jó, de legalábbis akadnak emberek akik azzá szeretnék tenni.

68. 2019. december 18-a van, féldél körül, hó nincs, kellemes tavaszias időjárás van és nagyon úgy néz ki, hogy a napokban mozikba kerülő új Csillagok háborúja film — melyet Volt Ügyfél megítélése szerint a mélyen tisztelt K&H bankban megtapasztalt, mindenféle józan eszet és emberséget nélkülöző folyamatokhoz hasonlatosan hoztak létre — negatív kritikákat fog kapni.

Previous
Previous

🇭🇺 #meta — Nyílt levél Szily Lászlónak

Next
Next

🇭🇺 Péter ujja