41. – Közlekedőedények

Negyvenegyedik rész, amelyben a Beszélő kockák úgy érzik, hogy a BKK e-jegy megoldásának elhamarkodott bevezetése annyira sérti szakmai önbecsülésüket, hogy képesek majd két órán keresztül szidni a rendszert.  Kiderül, hogy Gábor képes baki nélkül elmondani a beköszöntőt, viszont a beszélgetés közben elfogyasztott sörök hatására a szokásosnál is több kriptikus körmondatba keveredik, András az ókori görög drámákhoz hasonlítja a kialakult helyzetet, vendég Laci, Gábor volt műegyetemi évfolyamtársa pedig technikai és szakmai alapossággal, közérthetően magyarázza el, hogy mi, merre, hány méter.  László, Gábor édesapja szellemként lebeg a háttérben.  A felvétel a szokásoktól eltérően egy elcsatolásként puha dobozos cigire helyezett telefonnal készült IRL, így a fülledt idő miatt használt ventillátor zaja, illetve sörös dobozok és üvegek csörömpölése kicsit behallhadszhat.  A szerkesztőség tagjai Lacit feltétlenül visszavárják!

Fotó: Hegedűs Márk

Szóba kerülnek:
BKK botrány – Mátrix tüntetés
https://www.facebook.com/events/105787036760075/

T-Systems Magyarország Zrt.
https://www.facebook.com/tsystemshungary/

Lezajlott a szoftverszabadalmak ügyében tartott tüntetés (2004. augusztus 24.)
https://sg.hu/cikkek/it-tech/33468/lezajlott-a-szoftverszabadalmak-ugyeben-tartott-tuntetes

Politika
https://hu.wikipedia.org/wiki/Politika

Egyre több durván amatőr hibát fedeznek fel a BKK jegyvásárlási rendszerében
http://24.hu/tech/2017/07/15/egyre-tobb-durvan-amator-hibat-fedeznek-fel-a-bkk-jegyvasarlasi-rendszereben/

T-Systems Magyarország vezérigazgatójának Facebook bejegyzése
https://www.facebook.com/tsystemshungary/posts/1481274078577750

Halácsy Péter, a Prezi CTO-jának Facebook bejegyzése
https://www.facebook.com/peter.halacsy/posts/10155596529509853

17th FINA World Championships Budapest (HUN)
http://www.fina.org/event/17th-fina-world-championships

BKK RIGO
http://rigo.bkk.hu

What is Oyster? – Transport for London
https://tfl.gov.uk/fares-and-payments/oyster/what-is-oyster

Digitális bérletet vezet be jövő héten a BKK (2017.07.06. 15:58)
http://index.hu/belfold/budapest/2017/07/06/digitalis_berletet_vezet_be_jovo_heten_a_bkk/

MOL Bubi – BKK
https://molbubi.bkk.hu

Minimum Viable Product (MVP)
https://www.techopedia.com/definition/27809/minimum-viable-product-mvp

Ez nektek e-jegy, kedves BKK? (Iphone-osok, figyeljetek, mert szívni fogtok, mint én!)
http://index.hu/tech/2017/07/14/ez_nektek_e-jegy_kedves_bkk/

It’s not a bug, it’s a feature
http://www.urbandictionary.com/define.php?term=It%27s%20not%20a%20bug%2C%20it%27s%20a%20feature

Simán hamisítható a mobilbérlet: 10-ből 10-szer jutottunk át az ellenőrzéseken
http://kozlekedotomeg.blog.hu/2017/07/17/siman_hamisithato_a_mobilberlet_10-bol_10-szer_jutottunk_at_az_ellenorzeseken

Software development process
https://en.wikipedia.org/wiki/Software_development_process

Bëlga – Kalauz 2 (“Dögölj meg bliccman te rohadt geci!!!!”)
https://www.youtube.com/watch?v=QMr6XJ6PtQo

Vásároltam a BKK-tól, ők meg behívták a lakásomba a hekkereket
http://index.hu/velemeny/2017/07/18/vasaroltam_bkk-tol_ok_meg_behivtak_a_lakasomba_a_hekkereket/

Code review
https://en.wikipedia.org/wiki/Code_review

Támadás a BKK ellen: az utasok adatai biztonságban vannak
https://888.hu/article-tamadas-a-bkk-ellen-az-utasok-adatai-biztonsagban-vannak

Hacker | Definition of Hacker by Merriam-Webster
https://www.merriam-webster.com/dictionary/hacker

A BKK webshopja elhasal egy alapvető biztonsági teszten
http://index.hu/tech/2017/07/21/a_bkk_webshopja_biztonsagos/

CVS – Concurrent Versions System
http://www.nongnu.org/cvs/

Állást ajánlott a T-Systems fejvadásza egy egyetemistának, a választ nem tette zsebre
http://hvg.hu/tudomany/20170724_bkk_botrany_tsystems_linkedin_allasajanlat_it_biztonsag_rendszermernok_allas

Armchair Activist
http://www.urbandictionary.com/define.php?term=Armchair%20Activist

Honeypot (computing)
https://en.wikipedia.org/wiki/Honeypot_(computing)

Megszólalt a BKK-t lebuktató fiatal
http://index.hu/belfold/2017/07/22/megszolalt_a_bkk-t_lebuktato_hekker/

Exkluzív: a MÁV és a Szerencsejáték Zrt. rendszerét is feltörhette a BKK hekkere
http://valasz.hu/itthon/exkluziv-a-mav-es-a-szerencsejatek-zrt-rendszeret-is-feltorhette-a-bkk-hekkere-124790

Hogyan tanítsuk a kamuhírek felismerését az iskolában?
http://www.urbanlegends.hu/2017/06/kamuhirek-iskolai-oktatasa/

Ad hominem
https://en.wikipedia.org/wiki/Ad_hominem

18 éves fiatal jelezte a BKK-nak, hogy 50 forintért tudott bérletet venni, de köszönet helyett inkább feljelentették
https://444.hu/2017/07/20/18-eves-fiatal-jelezte-a-bkk-nak-hogy-50-forintert-tudott-berletet-venni-de-koszonet-helyett-inkabb-feljelentettek

A Lesson in Cognitive Dissonance
http://blog.dilbert.com/post/153559105081/a-lesson-in-cognitive-dissonance

BKV hajójáratok
http://bphajojarat.hu/bkv-hajojaratok/

BKK FUTÁR Utazástervező – már okostelefonon és tableten is
http://www.bkk.hu/2014/09/elindult-a-bkk-futar-utazastervezoje/

Éjszakai járatok
http://bkk.hu/ejszakai/

Az M4-es metró hivatalos honlapja
http://www.metro4.hu/hu

263 utastájékoztató készüléket helyeznek ki Budapesten (2013. április 10.)
https://mno.hu/belfold/263-utastajekoztato-keszuleket-helyeznek-ki-budapesten-1151050

Vakondok 4 – Végigjátszás (teljes film)
https://www.vakondok4.hu/film/

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

This theme is designed by Website Flash Templates along with PDC, diaper cakes by abby and Business For Sale